Dr. Tóth Kinga PhD

gasztroenterológus

Elérhetőség

Információk

Szakterület

Felnőtt gasztroenterológia

Időpontfoglalás

Kérjük, az időpontok megtekintéséhez először adja meg, hogy a pesti vagy budai helyszínen kívánja igénybe venni a szolgáltatást, majd válassza ki a szakterületet és a vizsgálat típusát. Felhívjuk figyelmét, hogy nem minden orvos érhető el mindkét helyszínen, azonban a legördülő menüben láthatja, melyik szakember melyik rendelőben dolgozik.

Szakmai életút

Dr. Tóth Kinga 2007-ben szerezte általános orvosi diplomáját a Semmelweis Egyetemen, ahol már ekkor kiemelkedett a gasztroenterológia iránti szenvedélyével. Szakképesítését ezen a szakterületen szerezte meg, miközben a Semmelweis Egyetem Klinikai Doktori Iskolájában tudományos doktori PhD fokozatot kapott.

Pályája kezdetén a Semmelweis Egyetem II. sz. Belgyógyászati Klinikáján dolgozott tudományos segédmunkatársként, majd szakorvosként tevékenykedett a Szent Margit Kórházban és a Honvéd Kórházban. Gyakorló orvosként folytatott tevékenysége mellett folyamatosan fejleszti tudományos ismereteit és képzi magát. Számos hazai és nemzetközi tudományos folyóiratban publikál, és több elismerésben részesült, például a 2016-os UEGW National Scholar Awardban és a 2014-es UEGW Posters of Excellence díjban. Korábban, 2012-ben EAGE ösztöndíjat nyert el, míg 2011-ben megkapta a Bridging Meeting Legjobb Előadás Díját is.

Dr. Tóth Kinga már gyermekként elhatározta, hogy orvos lesz. Az általános iskolai biológia órákon különösen az emésztőrendszer bonyolultsága és működése ragadta meg figyelmét, ami hosszú távon meghatározta pályaválasztását. Bár kezdetben sebésznek készült, egyetemi tanulmányai során rádöbbent, hogy a gasztroenterológia számára még izgalmasabb terület. Úgy véli, az emésztőrendszer nem csupán szervek összessége, hanem egy komplex, egymással összefüggő rendszer, amelynek működése az egész szervezetre hatással van.

„Mindig is lenyűgözött a gyomor-bél rendszer komplexitása és az emésztési folyamatok mélyebb megértése” – vallja Dr. Tóth Kinga. Számára a gasztroenterológia nem csupán egy szakma, hanem egy olyan hivatás, amely állandó kihívások elé állítja, miközben lehetőséget nyújt arra, hogy változatos esetekkel találkozzon. Különösen fontosnak tartja, hogy szakorvosként hozzájárulhat a daganatos betegségek megelőzéséhez, ami számára nagy motivációt jelent.

 

Specializáció

  • Alapvető labor- és képalkotó diagnosztikai vizsgálatok, speciális hidrogén- és metánkilégzési tesztek, endoszkópos és ultrahangvizsgálatok, valamint genetikai tesztek a gasztroenterológiai betegségek azonosítására.
  • Gyulladásos bélbetegségek (IBD), Crohn-betegség, colitis ulcerosa és mikroszkópos colitis felismerése, kezelése és a betegek gondozása.
  • Reflux (GERD), valamint gyomor- és nyombélfekély diagnosztizálása, kezelése és gondozása.
  • Helicobacter pylori baktérium kimutatása és kezelése.
  • Ételintoleranciák: laktózintolerancia, azaz tejcukor-érzékenység, valamint fruktózmalabszorpció, vagyis gyümölcscukor felszívódási zavar kivizsgálása és kezelése.
  • Gluténérzékenységre, nem cöliákiás gluténszenzitivitásra visszavezethető panaszok kivizsgálása, a betegek hosszú távú gondozása. Korábbi diagnózisok felülvizsgálata, a lisztérzékenység megerősítése vagy kizárása. Az érintett betegek családtagjainak szűrése.
  • Kontaminált vékonybél szindróma (SIBO) diagnosztizálása, kezelése és követése.
  • A vastagbél divertikulumainak vizsgálata, a gyulladásos diverticulitis kezelése és követése.
  • Funkcionális emésztési zavarok: irritábilis bél szindróma (IBS), funkcionális diszpepszia, puffadás, krónikus hasmenés és székrekedés kivizsgálása, kezelése és gondozása.
  • Epehólyag és epeutak betegségeinek diagnosztizálása, kezelése és gondozása.
  • Májbetegségek, mint például a zsírmáj (NAFLD/NASH) és májcirrhosis kivizsgálása és gondozása.
  • Hasnyálmirigygyulladás (pankreatitisz) és hasnyálmirigyrák diagnosztizálása és követése.
  • Clostridium difficile baktérium okozta bélgyulladás kezelése és követése.
  • Emésztőszervi daganatok, mint például nyelőcsődaganat, gyomordaganat, vastagbéldaganat, vékonybéldaganat, hasnyálmirigyrák, epehólyag- és epeúti daganatok, májdaganat szűrése és gondozása.
  • Bélrendszeri paraziták (pl. Giardia, galandféreg) kimutatása és kezelése, valamint élősködők által okozott fertőzések kivizsgálása és terápiás lehetőségek meghatározása.

Endoszkópos vizsgálatok

  • Gyomortükrözés (gasztroszkópia) és vastagbéltükrözés (kolonoszkópia) elvégzése, akár altatásban is.
  • Hagyományos endoszkóp használata.
  • Egyszer használatos endoszkóp alkalmazása a fertőzésveszély csökkentése érdekében.
  • Gyomor- és vastagbélpolipok eltávolítása endoszkópos úton.
  • Nyelőcső-, gyomor-, vékonybél- és vastagbéldaganatok műtét utáni endoszkópos ellenőrzése.

Együttműködés más szakemberekkel

  • Dietetikussal, pszichológussal, pszichoterapeutával és klinikai szakgyógyszerésszel való együttműködés a teljes körű, integrált betegellátás biztosítása érdekében.

Hazai és nemzetközi tudományos társaság

Magyar Gasztroenterológiai Társaság

Visszahívjuk Önt!

Kérésére visszahívjuk, adja meg nevét, e-mail címét és telefonszámát, kollégáink 24 órán belül jelentkeznek.

A küldés gomb megnyomásával elismerem, hogy elolvastam, megértettem és elfogadom az Adatvédelmi szabályzatot, mely alapján az oldal az adataimat kezeli.