Vastagbéltükrözés, vastagbélrákszűrés

Mi a vizsgálat célja?

A vastagbéltükrözés-vizsgálat célja a végbél és a vastagbél teljes hosszában a nyálkahártya megtekintése, vérzésforrás vagy szűkült bélszakasz, illetve esetleges daganatos elváltozás azonosítása.

Ennek a vizsgálatnak két szempontból is különösen nagy a jelentősége:

  • egyrészt Magyarországon egyre több a gyulladásos bélbeteg, szakmai becslések szerint 45-50 ezren küzdenek ezzel a krónikus kórképpel,
  • másrészt az újonnan diagnosztizált vastagbéldaganatok gyakoriságát tekintve Európában Magyarország az első helyen áll a férfiak vonatkozásában, míg harmadik helyen van a nők esetében.

Hazánkban az összes diagnosztizált daganatos eset 16,7 százaléka vastagbélrák, az a második leggyakoribb halálozási ok. 

A vastagbéltükrözés segítségével idejében eltávolíthatók az úgynevezett polipok, melyek 80-90 százalékban a vastagbélrák okozói.  Ez a diagnosztikai módszer a legjobb és leghatékonyabb a vastagbélpolipok, gyulladások, daganatok diagnosztizálására, a polipok eltávolítására, a végbél- és vastagbélvérzések és alhasi fájdalom okának felderítésére. Kiválóan alkalmas a hasi és székelési panaszok hátterének felderítésére is, illetve a már említett vastagbélrákszűrésre is!

Mit kell tudni a vizsgálat előtti konzultációról?

A konzultáció során a gasztroenterológus szakorvos a GasztroKlinikán átbeszéli páciensével az aktuális tüneteket, panaszokat és azok előzményeit. Tájékozódik a beteg gyógyszerfogyasztási szokásairól, esetleges gyógyszerérzékenységéről.

Fontos, hogy a GasztroKlinika páciense kellő alapossággal, mindenre kiterjedő módon tájékoztassa a szakorvost, ugyanis van néhány eset, mely alapos előkészületet igényel. Így például bizonyos szívbillentyű-rendellenességek esetén, a szívbelhártya-gyulladás megelőzése érdekében szükség lehet antibiotikum-terápiára. A cukorbetegségről is feltétlen informálni kell a szakorvost, mert a vastagbéltükrözés előkészítési időszakában felborulhat a szénhidrát-anyagcsere, emiatt szükség lehet a gyógyszer- vagy inzulinadagolás megváltoztatására is. A vérzékeny vagy véralvadásgátló gyógyszert szedő betegek esetében a szövetminta vétele esetén a szokottnál nagyobb mértékű vérzés léphet fel, melyre megfelelő módon kell felkészülni!

Ezt követően a GasztroKlinika szakorvosa fizikális vizsgálat segítségével felméri a beteg állapotát, és amennyiben indokoltnak tartja a vastagbéltükrözés elvégzését, informálja páciensét az endoszkópos vizsgálattal kapcsolatos tudnivalókról. Amennyiben a GasztroKlinikához forduló ügyfelünk hozzájárulását adta a beavatkozáshoz, akkor munkatársaink előjegyzik a vizsgálatra.

Fájdalmas-e a vizsgálat?

A vastagbéltükrözés kellemetlen vizsgálat, a beavatkozás során az orvos egy körülbelül 1,5 méter hosszú, hajlékony eszköz, a kolonoszkóp segítségével – melyet a végbélnyíláson keresztül vezet a végbélbe – a vastagbél egészét át tudja tekinteni. A vizsgálat során a kolonoszkóp egyik csatornáján levegőt fúj a vastagbélbe, az eszköz másik csatornáján keresztül szükség esetén speciális fogókkal apró szövetmintát tud venni a gyanús elváltozásból, a vastagbélrák megelőzése érdekében a polipokat is ezen a csatornán keresztül tudja eltávolítani. A vizsgálat székelési ingert, haspuffadást, hasi görcsöket és a hashártyalemezek feszülése miatt hasi fájdalmat okozhat a páciensnek. Ám a kellemetlenségek minimalizálása érdekében a GasztroKlinikán szakorvosaink altatásban is végeznek vastagbéltükrözést.

Milyen vizsgálatokra lesz szüksége a beavatkozás előtt?

A konzultáció során a GasztroKlinika gasztroenterológus szakorvosa részletes felvilágosítást ad arról, hogy a beavatkozás előtt milyen vizsgálatokra lesz szükség, melyek egy részét helyben, előre egyeztetett időpontban a GasztroKlinika munkatársai elvégzik.

 

GasztroKlinikán helyben végzett vizsgálatok:

  • laborvizsgálatok: teljes vérkép, vércukor, GOT, GPT, GGT, karbamid, kreatinin, eGFR, Na, K+, INR szint, vércsoport meghatározás. Fontos, hogy a laborvizsgálat a konzultáció során az orvos által megadott időszakon belül – egy hónapon vagy két hét – készüljön el,
  • ultrahang,
  • altatás előtti konzultáció az aneszteziológus szakorvossal (személyesen vagy távkonzultáció során),
  • szükség esetén EKG-vizsgálat.

 

Indokolt esetben radiológiai vizsgálatokra is szükség lehet (röntgen, ultrahang, CT, MR), melyek időpont-előjegyzéssel kapcsolatos szervezési feladatait a GasztroKlinika munkatársai végzik.

A minél teljesebb és pontosabb diagnózis érdekében, amennyiben szükséges, akkor a GasztroKlinika munkatársai felveszik a pácienst kezelő szakorvosokkal és/vagy a háziorvossal a kapcsolatot. Felső légúti meghűlés, betegség (nátha, influenza, torokgyulladás) esetén az ön biztonsága érdekében nem végezhetjük el a vizsgálatot, kérjük, ez esetben kérjen új időpontot!

Mi a teendője a beavatkozást megelőző 24 órában?

 

Étkezéssel, béltisztítással kapcsolatos tudnivalók

A vizsgálat sikerességének és értékelhetőségének alapfeltétele a bél megfelelő tisztasága, melyhez az egy vényre kapható készítményt és alkalmanként keserűsót kell alkalmazni. Kérjük, hogy a gyógyszer adagolására vonatkozó utasításokat és étrendi változtatásokat mindenképpen tartsa be! A vastagbéltükrözés előtti béltisztítással kapcsolatos tájékoztatónkat letöltheti, ha ide kattint! A béltisztító készítményt a GasztroKlinikán is megvásárolhatja a gyógyszertárakban forgalmazott áron vagy a szakorvos által felírt recept alapján kiválthatja azt a patikában.

 

Gyógyszerekkel kapcsolatos tudnivalók

  • A vércukorra ható gyógyszereket (az inzulint, illetve nem inzulin injekciós készítményeket) a vércukor monitorozása mellett kell alkalmazni, egyénileg, az aktuális vércukorszint alapján.
  • A véralvadásgátló szerek alkalmazásával kapcsolatos tudnivalókat a diagnosztikai vizsgálatot megelőző konzultáció alkalmával már átbeszélték a kezelőorvossal, így aszerint kell eljárni!
  • A pajzsmirigyhormon-pótló készítményeket (L-thyroxin-tartalmú szerek) mindig be kell venni, a vizsgálat hajnalán is.

Minden, gyógyszereléssel kapcsolatos kérdésre ki kell térni a tükrözés előtti konzultáció alkalmával!

 

Dohányzással kapcsolatos tudnivalók

Kérjük, hogy a vizsgálat előtti napon már ne dohányozzon!

Hogyan zajlik a vizsgálat?

A GasztroKlinika recepciójára érkezve munkatársaink fogadják és segítik önt abban, hogy kényelmesen felkészülhessen a vizsgálatra. A beavatkozás előtt a páciensünknek lehetősége lesz konzultálni a vizsgáló és – altatás esetében – az aneszteziológus szakorvosával is. A felmerülő kérdések megválaszolása és az adategyeztetés, valamint a beleegyező nyilatkozat(ok) elolvasását és aláírását követően bekísérik az előkészítő helyiségbe. A vizsgálathoz a GasztroKlinika egyszer használatos ruhát biztosít, a vastagbéltükrözést az endoszkópos vizsgálóban végzik szakorvosaink. A vizsgálat az esetek többségében mintegy 40-60 percet vesz igénybe.

Mit kell tudni az altatásról?

Ha a vizsgálat altatásban történik, akkor ön semmiféle kellemetlenséget nem észlel majd, az altatóorvos vénás kanült helyez be, amelyen keresztül infúziót, altatószert és egyéb szükséges gyógyszert kap. Emellett az egyik kézujj végére úgynevezett pulzoximétert helyezünk fel, ami a vizsgálat során folyamatosan méri a vér oxigénszintjét és a szívfrekvenciát. Vérnyomásmérő is kerül az egyik felkarra, és elvégzik a vizsgálat előtti mérést. A mellkasra öntapadó EKG-elektródákat tapasztanak, hogy az altatás során a szívműködést is folyamatosan ellenőrizhessék. Ezt követően helyezik stabil bal oldalfekvésbe, ha minden készen áll, akkor megkezdik az altatószer adagolását. Amikor a páciens elaludt, akkor kezdik a kolonoszkópos vizsgálatot. Az altatással kapcsolatos tájékoztatót és beleegyező nyilatkozatot eléri, ha ide kattint! 

Mit kell tudni az altatás nélküli vizsgálatról?

Ha altatás nélkül történik a vizsgálat, akkor a páciens az endoszkópos szakasszisztens segítségével elfoglalja a megfelelő helyzetet a vizsgálóasztalon (induláskor bal oldalfekvés). A vizsgálat során, az eszköz könnyebb felvezetése érdekében szükség lehet a testhelyzet változtatására is.

A beavatkozás menete

A vastagbéltükrözés célja a vastagbél teljes áttekintése, a kóros elváltozások felismerése és szövetmintavétel a további vizsgálatokhoz. A mintavétel az endoszkópba vezetett speciális eszköz, a biopsziás fogó segítségével történik, kicsippentve egy kis darabot a vizsgált területet fedő nyálkahártyából. A mintavétel kis vérzéssel jár, de az hamar megszűnik és kockázatot nem jelent a páciens számára.

Az egyértelműen jóindulatúnak tűnő polipokat lemetszi a gasztroenterológus, majd elküldik szövettani vizsgálatra. A polipok levétele a nyálkahártyából vett szövetmintavételnél komolyabb beavatkozás, hiszen az esetek egy részében a mindössze 3 mm vastag bélfalból is ki kell metszeni egy-egy részt. Ezt a műtéti beavatkozást polypectomiának nevezik, melynek szövődményei lehetnek (vérzés, a bél kilyukadása [perforáció]). Mielőtt az orvos kimetszi a polipot, injekciót ad a polip nyelébe, vagy lapos polipok esetén az alá, és így elemeli a nyálkahártyát a bélfal mélyebb rétegétől, csökkentve ezzel a perforáció veszélyét. Ez az eljárás egyben a vérzésveszélyt is csökkenti. Ezt követően a polip nyelének a bélfalon megmaradó csonkját vagy a metszés utáni sebet kis fémklip segítségével zárja le a beavatkozást végző orvos.

Mi a teendője a beavatkozást követően?

Elbocsátás előtt a GasztroKlinika szakorvosa megbeszéli önnel a vizsgálat tapasztalatait, tájékoztatja az esetleges szövettaniminta-vétellel kapcsolatos tudnivalókról, illetve arról is informálja, hogy mi a további teendője. A szövetminta eredményét annak kiértékelése után kapja kézhez, melynek ideje 7–10 munkanap. A szükséges gyógyszerek felírását, illetve az írásos lelet, fotó- és vagy videódokumentáció átvételét követően a recepció munkatársainál egyeztethet újabb időpontot, és a számlafizetéssel kapcsolatos ügyintézést is náluk bonyolíthatja le.

Az altatás nélküli vizsgálat után azonnal távozhat, altatás esetén általában 1-1,5 órás megfigyelés szükséges. A megfigyelés ideje alatt infúziót kap, a GasztroKlinika munkatársai ellenőrzik a vérnyomását, ezt követően a nővér segítségével felkelhet és átöltözhet. Ha minden rendben, az altatóorvos és a vizsgáló orvos is úgy látja, akkor elbocsátható. Az altatásban végzett vizsgálatot követően arra kérjük, hogy kísérővel távozzon, aznap már nem vezethet!

Milyen kellemetlenségre számíthat a vizsgálatot követően?

Otthonába érve tapasztalhat még kellemetlen tüneteket, amelyek néhány órán belül elmúlnak. A leggyakoribb a hasfájás, melyet szélgörcs okoz, ezért célszerű járkálni, ez segítheti a bennmaradt levegő kiengedését. Az előkészítés során a béltisztítás eredményeként jelentkező hasmenéses, híg széklet kicsípheti a végbélnyílást, amit gyulladáscsökkentő, hámosító kenőccsel érdemes kezelni.

A vizsgálat után általában egy-két órával már lehet enni, de a zsíros és fűszeres ételeket célszerű kerülni. A vizsgálat napján pihenni kell, viszont a következő nap már lehet dolgozni akkor is, ha altatásos kolonoszkópia történt. Ez alól kivételt jelent, ha egy nagyobb polip eltávolítása miatt a vizsgáló orvos hosszabb (néhány napos) pihenést javasol. Amennyiben a vastagbéltükrözés a bélüreget beszűkítő elváltozást igazolt, akkor folyékony-pépes étrendet kell tartani (akár tápszeres táplálást is) a bélelzáródás elkerülése érdekében.

Visszahívjuk Önt!

Kérésére visszahívjuk, adja meg nevét, e-mail címét és telefonszámát, kollégáink 24 órán belül jelentkeznek.

A küldés gomb megnyomásával elismerem, hogy elolvastam, megértettem és elfogadom az Adatvédelmi szabályzatot, mely alapján az oldal az adataimat kezeli.