Gyermek-gasztroenterológus,étel-intolerancia,fruktóz érzékenység gyerekeknek,laktóz érzékenység gyerekeknek,lisztérzékenység gyerekeknek,gyermekkori refluxbetegség,gyermekkori gyulladásos bélbetegség,gyermekkori székrekedés,Gyermekkori gasztroenterológiai vizsgálat

Gyermekgasztroenterológiai szakrendelés

Gyermek-gasztroenterológus

Az emésztőrendszeri problémákkal küzdő gyermekek különleges figyelmet és bánásmódot igényelnek, így a GasztroKlinika gyermek- gasztroenterológus szakorvosai, dietetikusai, szükség szerint pszichológusai kitüntetett figyelemmel igyekeznek mielőbb diagnosztizálni és hatékony terápiát biztosítani a legkisebb pácienseik számára.

Az emésztési problémák alapvetően kellemetlen panaszokkal járnak, a gyermek közérzetét, hangulatát jelentősen befolyásolják – így a betegség korai felismerése alapvető cél, már csak azért is, mert az elhanyagolt, kezeletlen kórképek hosszabb távon táplálékfelszívódási zavart okoznak, ennek nyomán pedig a gyermekek testi és szellemi fejlődését is hátráltatják.

Miért fontos szereplők a gyermek- gasztroenterológusok? 

 

A GasztroKlinika gyermek-gasztroenterológus szakorvosai szakmailag felkészültek, empatikusak, képesek a gyerekekkel való hatékony kommunikációra. Megértik a kis páciensek és szüleik érzelmi szükségleteit.

Gyermek-gasztroenterológusaink rendkívüli türelemmel rendelkeznek és szükség esetén együttműködnek más szakemberekkel, például háziorvosokkal, sebészekkel, dietetikusokkal és pszichológusokkal. Alkalmazkodnak a változó helyzetekhez és a gyermekek egyedi szükségleteihez.

Mindezen tulajdonságaik segítik őket abban, hogy hatékonyan diagnosztizálják és kezeljék gyermekkori emésztőrendszeri problémákat, miközben támogatja a betegeket és családjukat az adott betegség ideje alatt.



Várjuk Önöket, legyen szó étel-intolerancia gyanúról (laktóz, fruktóz vagy lisztérzékenységi vizsgálatról), gyermekkori refluxbetegségről, gyermekkori gyulladásos bélbetegségről, krónikus székrekedésről, hasmenésről vagy gyomor- és bélrendszeri fertőzésről.

Minden eset egyedi, így gyermek-gasztroenterológus szakorvosaink  alaposan, körültekintő módon vizsgálják ki a gyermekeket a pontos diagnózis és a hatékony terápia érdekében.

Ha gyermekek állapota indokolja vagy gyanús tüneteket észlel, akkor keresse fel a GasztroKlinika gyermek-gasztroenterológus szakorvosait a diagnózis és kezelés sikere érdekében.

Gyermek-gasztroenterológus,étel-intolerancia,fruktóz érzékenység gyerekeknek,laktóz érzékenység gyerekeknek,lisztérzékenység gyerekeknek,gyermekkori refluxbetegség,gyermekkori gyulladásos bélbetegség,gyermekkori székrekedés,Gyermekkori gasztroenterológiai vizsgálat

Érdemes gyermek-gasztroenterológus szakorvoshoz fordulni, ha:

  • hosszabb ideje fennálló hasi fájdalmat, haspuffadást,
  • székrekedést, hasmenést,
  • gyakori hányást, csecsemőkori bukást, gyomorégést, savas felböfögést, nyelési nehezítettséget,
  • étkezési /etetési problémákat, étkezési szokások megváltozását, étvágytalanságot, hirtelen bekövetkező jelentős hízást, fogyást,
  • felszívódási zavarokat (tápanyag hiány, alultápláltság, vashiány, vérszegénység),
  • ismeretlen eredetű, gyakori kiütéseket, étel-allergia gyanút vetnek fel a szülők, vagy a házi gyermekorvos, illetve a védőnő.

Az emésztőrendszeri problémákkal küzdő gyermekek különleges figyelmet és bánásmódot igényelnek, így a GasztroKlinika szakorvosai, dietetikusai, szükség szerint pszichológusai kitüntetett figyelemmel igyekeznek mielőbb diagnosztizálni és hatékony terápiát biztosítani a legkisebb pácienseik számára.

Az emésztési problémák alapvetően kellemetlen panaszokkal járnak, a gyermek közérzetét, hangulatát jelentősen befolyásolják – így a betegség korai felismerése alapvető cél, már csak azért is, mert az elhanyagolt, kezeletlen kórképek hosszabb távon a táplálékfelszívódás zavart okoznak, ennek nyomán pedig a gyermekek testi és szellemi fejlődést is hátráltatják.

Orvosok


A panaszok feltérképezését segíti az általunk készített a gyermek tüneteit, étkezési, illetve a gyógyszerszedési szokásait rögzítő napló. Kérjük, hogy töltsék le és a konzultációs időpontját megelőző időszakban legalább két héten át rendszeresen vezessék az étrendi és tüneti naplót, illetve indokolt esetben a gyermek gyógyszerszedésének rendjét is, hogy a GasztroKlinka szakorvosa minél teljesebb képet kapjon a gyermek állapotáról. A konzultáció alkalmával a naplók adati révén és a célirányos kérdések megválaszolásával kaphatunk teljesebb képet a gyermek étkezési szokásairól, a tünetek jelentkezésének körülményeiről, azok intenzitásáról, gyakoriságról és jellegéről.


  • A gyermek kórtörténetéről szóló korábbi orvosi vizsgálatok során kapott dokumentumokat, pl. zárójelentést, aktuális laboratóriumi eredményt.
  • Étkezési naplót, Tüneti naplót, Gyógyszerszedési naplót.
  • Gyermekegészségügyi kiskönyvet.

 

Kérjük gondolja át, hogy családjukban milyen gyakori betegségek/ esetleg ismert genetikai kórképek fordulnak elő!


A fizikális vizsgálat során az orvos megvizsgálja a gyermeket, ez alapján további vizsgálatok segítenek a diagnózis, valamint a terápia felállításában.

A GasztroKlinikán lehetőség van részletes laboratóriumi (vér-, széklet-, ételallergia-, és intolerancia, lisztérzékenység stb) vizsgálatokra, továbbá laktóz- és egyéb szénhidrát felszívódási zavart kimutató kilégzési tesztek kivitelezésére. A fentieken kívül esetenként más eszközös vizsgáló módszerekre is szükség lehet, pl.: gyomor-, vékony- és vastagbéltükrözés; tükrözéskor történő szövettani mintavétel.

Az emésztőrendszer betegségeinek terápiája általában gyógyszeres kezelésből, valamint a megfelelő étkezési szokások kialakításából/diétából tevődik össze. A rendszeres kontroll elengedhetetlen része a sikeres kezelésnek.
A diagnosztikai vizsgálatok eredményeinek értelmezésére, a terápia beállítására gyermek-gasztroenterológus szakorvosi konzultáció keretében állunk a család rendelkezésére.

Gyermek gasztroenterológia árak

Konzultáció
30.000 Ft
Nem található adat
Kontroll
25.000 Ft
Nem található adat
Konzultáció online
25.000 Ft
Nem található adat
Kontroll online
20.000 Ft
Nem található adat
Ultrahang vizsgálat
24.000 Ft
Nem található adat
Play Video
Gyermek-gasztroenterológus,étel-intolerancia,fruktóz érzékenység gyerekeknek,laktóz érzékenység gyerekeknek,lisztérzékenység gyerekeknek,gyermekkori refluxbetegség,gyermekkori gyulladásos bélbetegség,gyermekkori székrekedés,Gyermekkori gasztroenterológiai vizsgálat

Visszahívjuk Önt!

Kérésére visszahívjuk, adja meg nevét, e-mail címét és telefonszámát, kollégáink 24 órán belül jelentkeznek.

A küldés gomb megnyomásával elismerem, hogy elolvastam, megértettem és elfogadom az Adatvédelmi szabályzatot, mely alapján az oldal az adataimat kezeli.